Blog

Mi volt ez a furcsa bűvölet és eksztázis, ami elfogta itt a sikátorok közt, miért érezte úgy magát, mint aki végre hazaérkezett? Talán a gyermek álmodhatott ilyesmiről - a gyermek, aki kertes villák lakója volt, de félt a tágas dolgoktól -, talán a kamasz akart élni olyan szűk helyen, ahol minden félnégyzetméternek külön értelme van, tíz lépés már határsértést jelent, évtizedek telnek el egy rozoga asztal mellett, és emberéletek egy karosszékben; de ez sem biztos.

Így bolyongott a sikátorok közt, míg arra nem eszmélt, hogy hajnalodik már, és ő Velence túlsó oldalán van, az Új Parton, ahonnan a temető szigetét látni és távolabb a titokzatos szigeteket, köztük a San Francesco in Deserto szigetét, ami egykor a leprások tábora volt, és nagytávol Murano házait. Itt a szegény velenceiek laktak, akikhez csak messziről és kevésbé ért el az idegenforgalom haszna, a kórház itt volt, és a halottak gondolái innen indultak el. Most már ébredeztek egyesek, és munkájukba mentek; és a világ olyan mérhetetlenül sivár volt, mint mikor az ember nem aludt éjszaka. Talált egy gondolást, aki hazavitte.

Budapesten felszálláskor még gyönyörű naplementét nézünk a kabinablakból, de alig több, mint másfél óra múlva sötétszürke felhők gomolyognak körülöttünk. Velencében esteledett. Egy fekete ruhás férfi várt minket, hogy alámerüljünk vezetésével Szerb Antal sötét, örvénylő , epifémikus fényvillanásokkal teli világába. November elején jártunk, halottaink, idegen és saját kultuszaink keverednek a fejünkben. Furcsa volt a hangulatom, várakozás mellett egy kicsi aggódás is volt bennem. Bármilyen vonzó is az útiterv, nem könnyű dolog a belső utazás.

Egy  órás autózással  indul az irodalmi kaland. A luxus kisbusz nyolc  utasa halkan beszélget, ismerkedik egymással vagy fülhallgató mögé bújva az "Utas és holdvilágot" hallgatja Kulka gyönyörű hangján.

Velencében Vaporattora szállunk,  kint állok a fedélzeten, bár langyos a szellő megborzongok, a Grand Canalén este hajózni novemberben különleges élmény.  Kopottságukban is gyönyörű paloták sorjáznak egymás után, a legtöbb sötét, egy-egy ablak világít csak. A gondolák fekete ponyvának letakarva, mintha Charon ladikjai lennének . A vízen ezerféle színben csillognak , tükröződnek a fények, képzeletemben már egy fekete lobogó köpeny csuklyával van rajtam. Süllyedek bele a Európa  közös múltjába, már fiatal velencei művészet-pártoló nő vagyok, furcsa , arisztokrata hölgy, aki megengedheti magának hogy festők műtermeibe látogasson, sokat mondó csöndekkel telitűzdelt beszélgetéseket folytasson velük, miközben a vörösbor és a kályha tüze megszínesíti arcukat.

A szálloda a Grand Canalé partján van, bár látom a Szent Márk teret, miközben borkeresésre indulunk barátnőmmel és  nem vagyok egyedül, mint Mihály, de legalább annyira elveszetten bolyongunk a sötét sikátorokon.