Belpol
Bánki Erik a PS-nek: Ha betartjuk a szabályokat, húsvétkor visszatérhetünk a normális életünkhöz
Lassan három hónapja tart a koronavírus-járvány miatti korlátozás hazánkban, ami egészen új kihívások elé állítja az embereket és a politikát is. A világ számos országában annak ellenére tüntetnek a szigorítások miatt, hogy a halálozási adatok még mindig aggodalomra adnak okot. A korlátozások enyhítése már csak ezért sem indokolt, mégis akadnak, akik polgári engedetlenségre buzdítanak hazánkban is. A kialakult helyzet miatt egyre türelmetlenebbek a turizmusból, vendéglátásból élő emberek, a járvány miatti vészhelyzet ugyanis ezt a két vállalati szektort sújtja leginkább. De szép számmal akadnak olyanok is, akik az üzletek zárva tartásának gazdasági racionalitását vonják kétségbe. Egyebek mellett erről beszélgettünk Bánki Erikkel, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnökével. A politikus a PestiSrácok.hu-nak úgy fogalmazott: mivel az emberi életek védelme az elsődleges a kormány számára, ezért akár az egész országot is lezárták volna, ha súlyosbodik a járvány. Hangsúlyozta: a gazdaság csak ezután, a második helyen szerepel a fontossági sorrendben. Bánki Erik szavai szerint “látszik már az alagút vége”, és azt is elárulta, hogy mikor nyithatnak ki újra az üzletek és térhetünk vissza a normális életünkhöz. PS- interjú.
Egy kisebb polgári engedetlenségi akció körvonalazódik a koronavírus-járvány miatt, a kormányrendelet ellenére több kocsma és étterem is jelezte, hogy várják a vendégeket. Ön szerint milyen kihívást jelenthet ez számunkra?
Megértem, hogy türelmetlenek a vendéglátósok, hiszen ez az a szektor, ami a legnagyobb veszteséget szenvedte. A kormány azonban már a kezdetektől fogva pozitívan állt az érintettek köréhez, és megpróbáltunk minden támogatást megadni számukra. Ilyen a bértámogatás, a járuléktámogatás, ezzel segítve a munkahelyek megtartása. Talán kevesen gondolják végig, de pontosan azért szabályoztuk a házhozszállítás, valamint az elviteli fogyasztás szabályait, hogy legalább a személyzetet meg tudják tartani a vállalkozók. A szomszédos országokhoz képest egyébként nálunk még viszonylag szerencsés a helyzet. Az osztrákok egy hónapja teljesen zárva vannak, még napközben sem lehet kijárni. Minden üzlet zárva tart, és még az élelmiszerüzletekben is kizárólag élelmiszereket lehet vásárolni. De látjuk a fertőzöttek számának növekedését Németországban, vagy Szlovákiában is. Ehhez képest az, hogy Magyarországon képesek voltunk megfékezni a második hullámot, az csakis annak köszönhető, hogy a kormány kellő gyorsasággal, kellő súlyú intézkedéseket hozott, az emberek pedig betartották azokat. Utóbbit érdemes szem előtt tartaniuk azoknak is, akik a vendéglátóhelyek szabályellenes kinyitását tervezik. Csakis az emberek szabálykövetésének köszönhető, hogy nem kell további korlátozó intézkedéseket meghoznunk. Már tényleg látjuk a fényt az alagút végén, tényleg nyugodtan kijelenthetjük azt, hogy húsvétra a társadalom nagy része beoltható lesz. Ezáltal elérjük azt a szintet, ahol már el lehet engedni a gyeplőt, és visszaállhat a normális élet.
Én azt gondolom, ha mindenki betartja a szabályokat, elképzelhető, hogy húsvétkor már visszatérhet az élet a normális kerékvágásba.
De ha most elszabadítjuk az indulatokat, és megengedjük, hogy a bezárt üzletek kinyissanak, az emberek újra nagy mennyiségben találkozzanak és újra terjesszék a vírust, akkor nem lesz ebből április, hanem még jobban elhúzódik. Sokat tanultunk az egy napra szóló karácsonyi nyitás alatt is.
Sokan megkérdőjelezik a vendéglátóhelyek, üzletek zárva tartásának gazdasági racionalitását. Ön mit gondol erről?
A vírushelyzet elsősorban az emberi életek megmentéséről szól. A gazdaság ebből a szempontból másodlagos, és még mindig nem vagyunk túl azon az időszakon, amikor konkrét halálesetek igazolják, hogy az emberek élete még veszélyben van. A közvélemény-kutatásokból egyértelműen látszik az is, hogy a magyar emberek számára is ez a legfontosabb, az életek megmentése után csak a második helyen szerepel a gazdaság védelme – egyébként szerintem nagyon helyesen.
Említette, hogy Ausztriában nem csupán a vendéglátóhelyeket érinti a korlátozás, más üzletek is zárva tartanak. Magyarországon is terveztek hasonló intézkedést? Szükség lett volna rá?
Nézze, ha a járványügyi veszélyhelyzet súlyosbodik, valószínűleg itthon is elkerülhetetlenné vált volna. Ugyanaz a helyzet, mint a szomszédos országokban: amikor egy kritikus pontot elér a fertőzésszám – ami azt jelenti, hogy az egészségügyi kapacitások már nem bírják a további kórházi ápolásra szorulók bekerülését, valamint az intenzív osztályon kezelt betegek számának növekedését –, akkor az az a pont, ahol már nem lehet tovább gondolkodni, mindent be kell vetni. Még egyszer mondom, nem véletlen, hogy az osztrákok meghozták ezt a nehéz és fájdalmas döntést. Magyarországon szerencsére erre nem volt szükség.
Említette, hogy áprilisra már elképzelhető a nyitás, előbb nem. Most azonban egy kisebb polgári engedetlenségi mozgalom is kibontakozóban van. Mennyire vetheti vissza a védekezés sikerességét, ha a vendéglátósok egy része megszegi a szabályokat?
Miután az esetszámok megnövekednek ilyen esetben, ezért újabb korlátozásokat és szigorító intézkedéseket lennénk kénytelenek bevezetni, hiszen még egyszer mondom: itt az emberéletek a legfontosabbak. A kormány és mindenki számára az a legfontosabb, hogy életeket tudjunk megmenteni. A belföldi vállalkozók kitartása, a magyar munkavállalók hozzáállása, az elmúlt évtized közös eredményei és a kormányzati intézkedések összesen már jóval több mint 1,4 millió magyar emberen segítettek. Köszönjük a magyar vállalkozóknak is, hogy a szabályok betartásával segítik a magyar emberek életének védelmét.
Mi az a kulcspont, amikor a kormány megfontolja az enyhítések bevezetését?
Azon múlik minden, hogy milyen gyorsan tudjuk az embereket beoltani. Látható, hogy az Európai bizottság bénázik, átverték őket a vakcinagyártók. Emiatt nem tudják biztosítani azt a vakcina mennyiséget, ami ahhoz szükséges, hogy minél gyorsabban átoltsuk Magyarországot. A magyar kormány felkészült, az oltási tervnek megfelelően gyakorlatilag hetek alatt beoltható a regisztráltak egésze. A mostani oltási terv alapján egy hétvégén több mint egy millió embert tudunk beoltani. Ezért a kormány megpróbált egy alternatív útvonalat bejárni az orosz, illetve kínai gyártókkal való tárgyalással. Azt gondolom, hogy ez lesz az áttörés, mert mindkét országból olyan mennyiséget tudunk importálni, ami elég lesz ahhoz, hogy beoltsuk a regisztrált lakosokat, és elérhetjük azt a mennyiséget, amikor már meg lehet nyitni kockázattól mentesen.
Mi ez a kritikus mennyiség?
Azt mondják a szakértők, amikor a beoltottak, valamint a betegségen átesettek száma eléri a 60 százalékot, akkor az az úgynevezett “nyájimmunitási szint”, ahonnan már nem veszélyezteti a társadalmat a betegség olyan szintű elharapódzása, hogy az emberi életeket közvetlenül veszélyeztesse.
Ezért is nagyon szeretném azt kérni mindenkitől, hogy regisztráljon, minél többen legyünk beoltva, és ezáltal újra nyithassanak a vendéglátóhelyek, újra nyithassanak a kávézók, és álljon vissza az élet.
Ha elérjük a nyájimmunitást, mire számíthatunk? A turizmus vagy a vendéglátás lélegezhet fel először?
Ez nagyjából párhuzamosan működik. Ha megnézzük a pandémia hatásait, ez a két ágazat volt, ami a leggyorsabban összezuhant, majd nyáron, mikor újra nyithattak a vendéglátók, a leglátványosabban állt talpra. Az mindent elmond, hogy a hazai turizmus bevételei 2020-ban azonosak voltak a 2019-es adatokkal. Ez azt jelenti, hogy a belföldi turizmusnak köszönhetően akkora extra bevételre tett szert a nyitást követően az ágazat, ami ki tudta egyensúlyozni a tavaszi kieséseket. Bízom benne, hogy a vendéglátásban ugyanez meg fog történni. Az emberek szeretnének utazni, erre pedig pénz is van, hiszen ne felejtsük el, hogy 2020 decemberében a pandémia ellenére négyezer fővel magasabb volt a foglalkoztatottság, mint 2019 decemberben.
Várható valamilyen belföldi turizmust ösztönző tervezet, hogy a tavalyihoz hasonló talpra állást mutathasson be az ágazat?
A tavaszi korlátozások elsősorban Budapesten jelentettek kihívást a turizmus-vendéglátás szektorban, hiszen országosan itt a legnagyobb a külföldi turizmus aránya. A fővárosban a forgalom 80 százalékát a külföldi turisták adják. Magyarországon a turizmus stratégiai ágazatnak számít, ezért fontos, hogy csökkentsük ennek az iparágnak a kitettségét az olyan váratlan helyzetekkel szemben, mint amikor valamilyen váratlan okból elmaradnak a külföldi turisták. A gazdasági helyzet pedig adott a hazai turizmus talpra állásához, hiszen az emberek vágynak már a kikapcsolódásra, az anyagi körülmények pedig adottak ehhez, mivel a kormány tartotta magát az ígéretéhez és nem engedte, hogy munkahelyek vesszenek oda a járvány során.
Ebben szükség lesz a turizmus-vendéglátásban tevékenykedő vállalkozásokra is. Ők eddig is kaptak támogatásokat, a legfontosabb azonban ezek közül a bérköltségek részleges átvállalása. Ez az intézkedés két hónapra szólt eredetileg, így időszerű a kérdés: ha húsvétig nem oldják fel a korlátozó intézkedéseket, akkor a kedvezményezésre vonatkozó időszak is tovább tart?
A vendéglátóhelyek továbbra is számíthatnak a bértámogatásra, szükség esetén annak időtartamát is kitoljuk. Folyamatban van az új uniós költségvetés elfogadása is, melynek értelmében az ágazatban további, uniós finanszírozású pályázatokra számíthatnak, emellett pedig az állami támogatások terén is várható további pályázási lehetőség. Emellett fontos megjegyezni, hogy a százezret közelíti az ágazati bértámogatási programban megmenthető munkahelyek száma. A munkahelyek megőrzésével, újak teremtésével is küzdünk a vírusválság okozta gondok ellen.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Schiffer András Vásárhelyi Miklósékról: „Arra az aljas, gyilkos uszításra, amit a Szabad Nép művelt, nincs bocsánat.” (PestiTV)
Mit kezdjünk az ügynökügyekkel? Miért fontos az aktanyilvánosság? Hogyan gondolkodik családja szerepéről? Mennyire tartja őket felelősnek a kommunisták rémtetteiben? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Schiffer Andrással, aki elmondta azt is, miért nem bízott szociáldemokrata nagyapja a Vásárhelyi Miklós-féle „reformerekben”,a „megjavult” sztálinistákban.
Schiffer András a PestiTV Hálózat című műsorának vendége volt. Az LMP egykori elnökével, az ismert jogvédő ügyvéddel a hálózatról, a szociáldemokraták leszalámizásáról és felelősségéről, az ügynökügyekről beszélgettünk. Szóba került, hogy kollaboránsnak vagy társutasnak nevezné-e nagyapját, dédapját, de az is, hogy mit gondol az ő felelősségükről. Schiffer elmondta, hogy nagyapja ’56 előtt és után kicsit sem bízott a Nagy Imre-féle csoportban, amelyeknek prominens tagjai pár évvel korábban még a szociáldemokraták, Mindszentyék és a diktatúra éppen aktuális ellenfelei ellen uszítottak.
Schiffer: „Azért ahogyan nekem, úgy a nagyapámnak magának is kemény véleménye volt a saját szerepéről – mondta az adásban. – Nyilván nekem is kemény ítéletem van arról, ahogyan a nagyapám vagy a dédapám közrejátszott a kommunista hatalomátvételben.
De azért álljunk meg egy szóra. El tudjuk azt képzelni, hogy valakik a Völkischer Beobachterban uszítottak ’33 után, majd utána a Német Szövetségi Köztársaság elismert, mértékadó értelmiségijei lettek?
Riporter: Vásárhelyi Miklósról beszélünk?
Schiffer: [Bólint.] Ezt kéne mérlegre tenni. Arra az aljas, szemét, gyilkos uszításra, amit művelt a Szabad Nép, meg a többi orgánum ’48-49 után, arra nincs bocsánat. Nincs bocsánat.”
Szóba került még az aktanyilvánosság is, amelyet Schiffer következetesen próbált átverni a parlamenten. Az adásban kibeszéltük Schiffer egyik nagybátyjának, Schiffer Ferencnek az ügynökügyét, akiről korábbi cikkünkben írtunk részletesen.
Schiffer szerint azért kell ismernünk az összes ügynökdossziét, hogy a hálózat egészét is láthassuk. Azokat, akik sokkal fontosabb szerepet játszottak és játszanak (!) az életünkben máig is.
A kultúra hatalom – megjelent Békés Márton új könyve
Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójának új kötete Kulturális hadviselés címmel a kulturális hatalom elméletét és gyakorlatát mutatja be. A könyv online bemutatóján G. Fodor Gábor politológus hangsúlyozta: azért kell ez a könyv, mert a jobboldal szellemi térfoglalása még erőtlen Magyarországon, így ennek a hosszú távú munkának a véghezviteléhez rá kell ébreszteni a nemzeti oldalt ennek fontosságára.
Minden a kultúrában veszi kezdetét, rajta keresztül történik és oda is tér vissza. Aki a kultúra hegemóniáját felismeri, és benne ki tudja alakítani a maga hegemóniáját, az végül mindent megnyer. A kulturális többség megszerzése előbb-utóbb ugyanis politikai többség kialakulásához vezet
– mutat rá a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójának legújabb könyve, amely trilógiává bővíti 2017 óta írott kötetei sorát. A könyv borítójának felirata szerint “útmutató ahhoz, hogy miért, mivel és hogyan lehet a politika hátterében ható kulturális szférát meghódítani, vagyis a kulturális hatalomért folytatott küzdelem elméletéről és gyakorlatáról szól, arról, hogy miként lehet létrehozni kulturális hegemóniát”.
A kötet kapható a Terror Háza Múzeum webshopjában és hamarosan a nagyobb könyvesboltokban.
Fotó: Terror Háza
Popper, az ellenforradalmár: antiszemita provokációnak tartotta ötvenhatot, ezért gépfegyverrel védte a pártházat
Popper Péter, a szeretet, a béke szellemi guruja valójában a huszadik század egyik nagy átverése. Előző cikkünkben megírtuk, hogyan került egy bűnbandába és hogyan mentette meg őt a Gerő Ernő fontos emberének számító apja a börtöntől. Most bemutatjuk az ÁVH-sok és szovjetek mellett harcoló katonát. Popper saját bevallása szerint antiszemita provokációnak, ellenforradalomnak látta ötvenhatot, de ez nem elég: a hatalom képviselőjeként gépfegyvert kért és kapott a rezsimtől, amellyel a forradalmárok ellen harcolt. Állítása szerint nem lőtt senkire. Egyik nagy tette az volt, hogy eltüntette azokat az iratokat a pártirodából, amelyek nehéz helyzetbe hozták volna őt és szüleit. Popper szerint a megtorlásban nem vett részt, mert nem hitte, hogy éppen rá van szüksége a szovjeteknek. Logikája mentén amúgy benne lett volna. Megkapta a hírhedt Munkás-paraszt Hatalomért emlékérmet, amelyet jóbarátja, a pufajkás Horn Gyula is átvehetett. Popper még a kétezres években is szajkózta a kommunista propaganda hazugságát, például annak a katona-komisszár Sziklai Sándornak a felkoncolását, aki valójában magával és apósával végzett. Popper nyomában, 2.
„Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét és melegét. A kapcsolatok fő anyaga a törődés.” – Popper Péter számtalan netes életbölcsességének egyike
(1) A Tao útja
Hol hagytuk abba előző cikkünknél? 1956-ban járunk, a fiatal Popper Péter élte a kádergyerekek könnyű életét, a Lenin Intézetben tanult, amíg nyugdíjazott apja biliárdozgatott – forrás: maga a pszichológus. Az előző írásban már sűrűn idézett interjúkötetből kiderül, hogy Popper meggyőződéses kommunista, pártkatona volt: „Én tizenhat éves korom óta párttag voltam, mindenféle pártmunkákat végeztem: olykor az oktatásban dolgoztam, olykor szervezőtitkár voltam, néha pártbizalmi voltam, néha alapszervi titkár. Nem szívesen csináltam. Nem a párthoz kötöttség, hanem a munka jellege miatt” – mesélte.
Nem szívesen csinálta, de azért mindenhol párttitkár, bizalmi volt. [Mi lett volna, ha szívesen csinálja?] Menjünk tovább. „Nézze, én rengeteg dologról nem tudtam. Recskről akkoriban semmit nem hallottam. A dühöm annak idején kizárólag Lukács György ellen irányult, nem azért, mert kirakott a szemináriumából, hanem azért, mert kiderült róla, hogy mindenről tudott, mégis hallgatott. Pontosan tudta, mi folyik a Szovjetunióban, ennek ellenére hazajött, és hallgatott.
Én úgy fogtam fel a sztálini időszakot, mint amikor a gengszterek megszállnak egy várost. Sztálin a kezébe kapa rántotta a munkásmozgalom vezetését, szemben az eurokommunistákkal, a francia, az olasz kommunistákkal…”
A szokásos narratíva: haragszik Lukácsra, mert hallgatott, mintha nem ez az állandó lapítás és hazugság lett volna a folyamatosan átalakuló kommunizmus, bolsevizmus egyik legfontosabb jellemzője. És persze az állandó frakcióharc: „Ekkor már rengeteg jel volt arra, hogy le akarnak szakadni.
És volt még valami: az apám szabadkőművessége. Ő mindig úgy fogta fel a dolgot, hogy óriási verekedés folyik a munkásmozgalmon belül a moszkovita és a szabadkőműves szárny közt. Természetesen a szabadkőműves szárnynak van igaza. Apám olyannyira biztos volt ebben, hogy bármilyen magas rangba került, sohasem volt hajlandó elmenni a Szovjetunióba. Soha.”
Fantasztikus részlet ez is.
Apja a szabadkőműves munkásmozgalmi, aki nemcsak szilárdan együttingadozott a Párttal, de közben határozottan szembenállt a Szovjetunióval!
Olyan keményen, hogy a szovjetek által megszállt országban a szovjet-magyar Maszolaj vezetője lett. Értjük.
Nem tetszett neki az ötvenhatos felvonulás
Popper zavaros, de szélbalos érvelését olvasva nem lepődhetünk meg azon, hogy a forradalomról még a kétezres években is a legdurvább hazugságokat és rágalmakat terjesztette. De kezdjük a fejtegetésével:
„Nézze, én ma is és régebben is abban láttam sok mindennek a magyarázatát – ez nem fog magának tetszeni –, hogy a magyarság tömege, az ország lakóinak a zöme sokkal jobban érzi magát egy jobboldali rendszerben, mint egy baloldaliban, könnyebben elfogad egy jobboldali diktatúrát, mint egy baloldalit. 1956-ban nem történt más, mint hogy amikor megindult a liberalizációs folyamat – Matyit elküldték a francba –, egyszer csak fölrobbant az egész.
Szálasi ellen nem robbant fel semmi. Jó, ott voltak a németek. Itt meg oroszok voltak.”
Nem kissé sántít az egész, ugye? Viszont kitűnően megvilágítja Popper gondolkodását. Lépjünk tovább:
„Én 56-ban azt láttam, hogy itt elszabadult a pokol. Nem volt kétségem afelől, hogy ez ellenforradalom”
– mondta Mihancsiknak, aki itt azért jónak látott visszakérdezni [erősítve a forradalmi Lenin Intézet képét]: „Hogyhogy? Arra az egyetemre járt, amelyik igencsak részese volt a forradalom kirobbanásának” – próbált mankót nyújtani Poppernek a riporter, de a pszichológus nem élt a menekülési lehetőséggel: „Először is: én egy nagy tohuvabohuban [héber szó: zűrzavar, összevisszaság – MG] voltam. Ehhez tudni kell, hogy semmi se akartam lenni.”
Mihancsik: „Dehogynem! A király barátja.” [Azaz Rákosié, Kádáré, Horné, aki éppen volt.] Popper: „No igen. Ám helyette történésznek iratkoztam be, és nem tetszett. Átmentem filozófia-logika szakra. [Írjuk, ahogyan volt: a marxizmus–leninizmus szakra.] Másfél év múlva megszüntették a bölcsészkaron ezt a szakot, valamint a szláv intézetet is. Mert átvitték az akkor szerveződő Lenin-intézetbe. Úgyhogy mire körülnéztem, én már a Lenin Intézetben voltam, filozófia szakon. [Nem. Marxizmus–leninizmus szakon. Most csak ennyit pontosítsunk, később, ügynök-felesége segítségével bebizonyítjuk, hogy Popper itt is hazudik.] Vagyis engem 1956 végül is a Lenin Intézetben ért, és nem a bölcsészkaron.
Nekem nem tetszett az 56-os felvonulás, amelyen részt vettem, nem tetszettek a kiégetett lyukas zászlók. Együtt mentünk a tömegben egy nagyon értelmes, állati cinikus évfolyamtársammal. Mindenki üvöltötte a jelszavakat – Magyar népnek magyar címert! Hurrá! –, és egyszer csak elordítja magát mellettem a Balogh: Aranyfogat a parasztnak! Hurrá! Na, mondom, most már értem, miről van szó. Neked köszönhetem. Én innen elmegyek.
De nem tudtam hazajutni – a Hűvösvölgyben laktunk –, mert kezdődtek a piff-puffok a Rádiónál, a Széna téren.”
Én azért megállnék. Nem kicsit gusztustalan ez a szöveg.
„Aranyfogat a parasztnak!” – röhögött az egyik lenin intézetes, amiből a Hűvösvölgyön lakó kommunista Popper hirtelen megértette, miről is szólt a forradalom. Zabrálásról, mohóságról… Hozzá még a „piff-puffok” emlegetése – különösebb kommentárt nem igényel.
A Lenin Intézet és a Vörös Hadsereg
Sajnos a Lenin Intézetről nem találtam komolyabb tanulmányt, sőt, igazából cikket sem, ami meglehetősen furcsa, hiszen a diktatúra egyik legfontosabb „káderképzőjéről” van szó. Amire rábukkantam, az mind a Szovjetunióhoz, a Vörös Hadsereghez, így az NKVD-hez (KGB-hez) és a Magyar Néphadsereghez köti. Vezetője az a Kassai Géza, aki a Szovjetunióban önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe. A korabeli méltatása szerint a „háború kezdetétől fogva a Vörös Hadsereg politikai főosztályán dolgozik, a Moszkvában megjelenő »Igaz Szó« című magyar nyelvű újságot szerkeszti, majd az első, úgynevezett operatív csoporttal a harctérre indul.
Ennek a csoportnak Gerő Ernő volt a vezetője, tagjai Kassain kívül Vas Zoltán, Gyáros László és Kassai Géza fia, Oldner Vladimir. Kassai Géza a Vörös Hadsereggel jött hosszú évek után Budapestre. […] Egy évvel ezelőtt került a Lenin Intézet élére.”
Nyilvánvalóan a szovjet titkosszolgálat embere volt. A Lenin Intézet forradalmi meneteléséről találó képet festett egy szovjet tiszt, Vlagyimir Voronov (gyaníthatóan egy újabb KGB-s) 1989-es visszaemlékezésében, amely a Békés Megyei Hírlapban jelent meg már 1991-ben:
„A tüntetők a Kossuth-nótát, a Marseillaise-t énekelték, és… az Intemacionálét. A háromszínű magyar nemzeti zászlón kívül vörös lobogók is lengtek a tömeg fölött – ezeket a Lenin Intézet hallgatói vitték. A katonai akadémia tisztjei, rendőrök is voltak közöttük.”
Együtt az erőszakszervezetekkel.
„A békét keresed? Legyél te a béke! Önmagad békéje” – Popper Péter egy másik életbölcsessége
(2) A béke szigete
„Bementem az egyetemi diákotthonba, adtak egy ágyat. Odajött be értem a Kolos Tamás nevű jó ismerősöm, azzal, hogy Mérei Ferenc a nemzetőrséget szervezi a bölcsészkaron, nézzük meg. Jó. Átmentünk.
Valóban ott volt a Mérei, odamentünk hozzá. Mire ő sunyi, girhes mosollyal – nem tudok rá más jelzőt – azt mondta: Hozzám majd akkor jöjjetek, fiúk, ha a ti nyakatokban is lesz ilyen izé… gitár. Mire a Kolos elordította magát: Mérei elvtárs, az oroszok Soroksáron állnak. És Mérei, a hadra kelt Vörös Hadsereg egykori századosa azt mondta: Elverjük őket, mint a kétfenekű dobot. Ebből rögtön megállapítottuk, hogy Mérei megőrült, és otthagytuk.”
[Mérei Ferenc is a Vörös Hadsereg századosaként és az Új Szó propagandalap munkatársaként jött vissza Magyarországra 1944-ben. Popper szerint „megőrült” – de ez leginkább róla árul el sokat.]
„Mire visszaértünk az Intézetbe, már ott is folyt a nemzetőrség szervezése. Összehívták a népet: aki be akar lépni a nemzetőrségbe, álljon jobbra.
Ketten maradtunk a baloldalon. Schuller Gábor történészhallgató, egy évvel járt fölöttem, meg én. Schuller megkérdezte, hogy ki ellen fog harcolni a nemzetőrség – mert akkor már osztották szét a géppisztolyokat is. Azt mondták, hogy a nép ellenségei ellen. Schuller meg kérdezte, hogy ez esetben kik a nép ellenségei. Azt minden jóravaló magyar ember tudja, mondták. Ezek után mi nem léptünk be a nemzetőrségbe.”
Schuller, a párttörténész – semmi sem maradt utána
Érdemes megnézni, ki maradt Popperrel a diktatúra mellett.
Schuller Gábor szintén a Párt embere volt. 1950-ben már a DISZ alapszervi titkára, majd az ötvenes években a Párttörténeti Közlemények munkatársa (miközben a Lenin Intézetre járt). Olyan felejthetetlen művek alkotója, mint „AZ »IFJÚ PROLETÁR« AZ IFJÚMUNKÁSOK ÉS TANONCOK HELYZETÉRŐL” vagy az „ISMERTETÉS A SZOVJETUNIÓ ÉS A NÉPI DEMOKRATIKUS ORSZÁGOK PÁRTTÖRTÉNETI INTÉZETEINEK MUNKÁJÁRÓL”.
1976-ban már a Könnyűipari Műszaki Főiskola tanszékvezető docense és párttitkára. Ilyen minőségben szerepel az állambiztonság „Sokszorosítók” fedőnevű ügyében is. Igazi nagy elme lehet, mert a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán is megfordult, ahol a Marxizmus–Leninizmus Tanszék docense volt. Amúgy egyetlen időtálló munkáját sem találtam, az OSA archívumában „Hős ifjúság: képek a kommunista ifjúsági mozgalom történetéből” képösszeállítással szerepel. Teljesen elfelejtett „történész” vagy „filozófus”.
Popper gépfegyvert szerez és harcba indul
A következőkből látni fogjuk, hogy Poppert ekkor már intézetes társai is kinézték maguk közül:
„Haza nem lehetett menni, a diákotthonból már kinéztek bennünket, úgyhogy csavarogtam. Odakeveredtem a Parlament előtti vérengzéshez is, ott voltam a nép közt, amelyet szétlőttek. Nem találtam a helyemet. Láttam rossz ízű feliratokat is: »Üsd a zsidót, ahol éred, ezzel is békét véded.« Vagy: »Ne reménykedj, Kohn icig, most nem viszünk Auschwitzig.« És akkor azt mondtam Schullernek, hogy atyus, több birkázás nincsen – birkázásnak hívtam a zsidók beterelését a vagonokba. Fegyver kell. Engem nem érdekel, mi folyik az országban, engem nem visznek el. Hol lehet fegyvert szerezni?
Mivel a törvényes hatalom képviselői voltunk, bementem az V. kerületi rendőrkapitányságra, és közöltem, hogy fegyvert szeretnék. Én kommunista vagyok, így és így hívnak. Kaptunk fegyvert, egy-egy géppisztolyt és egy-egy pisztolyt. Jó, de hová menjünk. Ott azt mondták, ők védőket toboroznak az V. kerületi pártbizottság épületéhez, menjünk oda, legalább kaját is kapunk. Bevonultam tehát az Erzsébet téri épületbe, ahol is egy ablak védelmét bízták rám.”
Tehát: Popper az antiszemitizmustól „megijedve” bement fegyverért Schuller elvtárssal a rendőrkapitányságra, ahol fegyvert, gépfegyvert kapott. Lefordítva: ő és a másik pártkatona. [Ugye nyilvánvaló, hogy csak a Lenin Intézetben és a többi egyetemen számtalan olyan zsidó származású tanuló volt, aki a forradalom mellé állt. Az említett Méreitől elkezdve hosszan lehetne sorolni. Popper itt is kimagyarázni próbálja a kimagyarázhatatlant.]
„És mit csinált?” – kérdezte Mihancsik.
Popper: „Semmit, mert az épületet nem támadták meg. Végül is egy pasas intézkedett, hogy őrjáratozzunk a környéken, ne meglepetésszerűen rohanjanak ránk.
Őrjáratoztunk, és egy egyenruhás rendőr is jött velünk. Egyetlenegyszer találkoztunk nemzetőrökkel, egy ház sarkánál egyszer csak szembetaláltuk magunkat velük. Dermedten néztük egymást. Ha valamelyik társaság elkezd lőni, ott senki se marad életben, az biztos volt. De a fiatalság életösztöne erős, úgyhogy két-három perces néma álldogálás után mind a két csoport elkezdett szépen hátrafelé sétálni. Elkerültük egymást. Én egyetlenegyszer sem sütöttem el a fegyvert. Kész. Vége 56-nak, bejöttek az oroszok.
A részleteket mellőzöm [miért, eddig olyan részletes volt – MG], bejöttek a pártbizottságra is, elszedték a fegyvereket,
kirúgtak minket, úgyhogy én apám egyik barátjához mentem, és kártyázással töltöttem az elkövetkező napokat, heteket. Kizárólag kártyáztam, és a Garay téren néztem a rengeteg hízott libát, amiket vidékről felhoztak.”
„Az őszinteség tehát kétélű fegyver. Néha összeköt, néha rombol.” – újabb Popper Péter bonmot
(3) Az őszinteség ösvénye
Popper, az egykori bűnöző, a zsilettpengés vagány fegyvert kért, de nem használta. Elhisszük neki? Mindenkinek magának kell megadnia a választ. A szabadságharcos csoporttal való találkozás képe erős, talán kitaláció, talán nem. Fogalmunk sem lehet.
De érdekes, hogy ahogyan Vitray Tamás – katonaként –, úgy Popper sem lőtt, nem ölt meg senkit. Legalábbis a narratívájuk szerint. Azt tudjuk, hogy Vitray több főiskolás társa (a hírszerző-képző Idegen Nyelvek Főiskolájának hallgatói) részt vett a harcokban, volt, akit lelőttek. Vitray szerint ő nem harcolt. Popper szerint ő sem. A legviccesebb, hogy mindketten kártyáztak. Vitray közben az őt befogadó szomszédja feleségével is lefeküdt. [Cikkünk itt.]
[Ezt a kártyázós képet az általam megkérdezett neves történész teljes képtelenségnek tartotta, ahogyan Popper egész történetéről azt mondta, hogy jelentős része hazugság lehet.]
„Majd kezdett konszolidálódni a helyzet, bementem az egyetemre, ahol közölték velem, hogy egyelőre kussoljak, mert fel vagyok függesztve, és fegyelmi indul ellenem ellenforradalmi magatartásom miatt. Szabályosan ismertették velem, miért vagyok ellenforradalmár. Ilyen vádpontok voltak ellenem, hogy reakciós vicceket meséltem nyilvánosan – a reakciós vicc azt jelentette, hogy nevetségessé tettem a rendszert. Vagy: baráti viszony fűzött az akkor már letartóztatásban lévő Eörsi Istvánhoz. Ami nem volt igaz. Utoljára a Vörösmarty cserkészcsapatban voltam együtt vele. Akkor őt még Schleiffernek hívták, de a csapatban csak kis Guzmics volt, a bátyja meg a nagy Guzmics.”
„Majd kaptam egy értesítést, hogy a Népköztársaság Honvédelmi Minisztériuma az 56-os ellenforradalom idején tanúsított hősies magatartásomért – amelyet az imént részletesen elmeséltem –, nevezetesen az V. kerületi pártház védelméért a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával tüntetett ki, szíveskedjek átvenni az érmet. […] Mostanában nem viselem.”
Itt csak a hírhedt Munkás-paraszt Hatalomért emlékéremre gondolhatott. Vagy szándékosan hazudott, vagy csak összekeverte.
Ez az a kitüntetés, amelynek „díjazottjait” azóta sem ismerhetjük meg teljesen. Most már tudjuk, hogy Horn Gyuláék mellett Popper úré is ott van. És sejthetjük, hány hasonló figuráé. És ezzel meg is válaszolhatjuk, miért nem hozzák nyilvánosságra…
Legalább pufajkás nem lett, elvileg
Szóval felfüggesztették, majd megkapta az ellenforradalmároknak járó kitüntetést – talán ezért is volt szüksége arra, hogy az egészet elmesélje. Mihancsik csak abban bízhatott, hogy legalább munkásőr nem lett az ifjú Popperből: „Ha a forradalom idején bement az V. kerületi pártbizottságra védeni a rendszert, miért nem ebben a szellemben folytatta azt követően, hogy leverték a forradalmat? Miért nem lett – mondjuk – karhatalmista?” – kérdezte.
[Mint barátja, harcostársa, Horn Gyula, akinek a rendszerváltás után nyilván zsíros pénzért a tanácsadója is volt.]
Popper:
„Istenem, hát ennyire hülye nem vagyok, nem képzeltem, hogy az oroszoknak rám van szükségük, ha valakit agyon akarnak lőni! Egyébként hívtak. Dehogy mentem! Elegem volt. Október 23-a és november 4-e közt egyetlenegy bátor és hősies akcióm volt: kimentem egy teherautóval és több fegyveressel a II. kerületi pártalapszervezethez, ahová az én szüleim is tartoztak, feltörtem a pártirodát, és a párttagok listáját magamhoz vettem. Attól féltem, ha megtalálják a listát, kinyírják őket.”
[Megjegyzés, ismét gyomorforgató az a könnyedség, ahogy a véres megtorlásról beszél. Ráadásul hol maradt az őrjárat, meg a Pártház védelme?]
Mihancsik: „Mert hogy a szülei neve is ott szerepelt…” [Mármint a listán.] Popper:
„Sőt, az enyém is, ami még nagyobb baj. Ez a tény felfokozta a hősiességemet. Mindenesetre 56 novembere után úgy gondoltam, most biztosan valamiféle megtisztulás kezdődik majd.”
Popper tehát eltüntette a nyomokat. Jellemző amúgy, hogy az egész beszélgetésben végig a kádári propaganda hangján beszélt ötvenhatról: „Vagy ott volt a Köztársaság téri borzalom. Sokáig gyanakodtam, hogy a felkelés eredetileg provokáció volt, csak éppen a szellem kiszabadult a palackból, és már nem lehetett visszaparancsolni.” Majd:
„Teljesen érthetetlenek voltak az atrocitások. Sziklai Sándort ismertem, mert parancsnokom volt a katonaságnál. Őt ugye a saját lakásában koncolták fel.”
„A recept az, hogy az életben semmire sincs recept.” – Popper Péter életbölcsessége
(4) A szentek üzenete
Álljunk meg egy szóra. Sziklai Sándort természetesen mártírként kezelte a kommunista propaganda, talán a legnagyobb kultuszt köré építették, de akkor, amikor a Popper-interjúk készültek (kétezres évek), már mindenki tudta, hogy ez hazugság volt. Ma már általánosan elfogadott, hogy a következő történt. 1956. október 26-án egy „4–5 fős, fiatalokból álló csoport érkezett Sziklai Sándor ezredeshez, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokához, hogy elkérjék tőle fegyverét.
Sziklai azonban pisztolyával kilőtt a házból, súlyosan megsebesítve a 25 éves Márity Lászlót, aki részlegesen megbénult, majd néhány hónap múlva – 1957. március 14-én – a kórházban belehalt sérüléseibe. Mikor a helyszínre érkezett szemtanúk az események kezdete után kb. fél órával behatoltak a házba, Sziklait és annak ugyancsak a házban tartózkodó apósát – Kiss Lajost, a Népfrontbizottság községi elnökét – holtan találták. A jelek szerint Sziklai megölte apósát, majd öngyilkos lett.
Az emberek felháborodásukban Sziklait (a hivatalos vizsgálat szerint még élve, mások szerint holtan) kihúzták a ház elé, ahol állítólag leköpdösték, ütlegelték a testet.”
Állítólag.
Sziklai Sándor, Sztálin egyik legjobb tanítványa
Az igazán érdekes, hogy hol lehetett Popper parancsnoka, ez a sokat próbált, minden gaztettben részt vett bolsevik-komisszár?
Alakját megidézi özvegyének, Sziklai Sándornénak („történész”, „docens”, stb.) a visszaemlékezése. Utóbbi volt a kulcsfigurája annak a propagandának, amelyet hihetetlen erővel erőltettek Kádár népköztársaságában. Jellemző, hogy Sziklainé hazugságai még a nyolcvanas évek vége felé (!) is megjelenhettek a sajtóban, például a pártlap Népszabadságban vagy a „színes” Képes 7-ben. 1986-ban, ötvenhat harmincadik évfordulóján.
Utóbbi lapban ahhoz már senkinek nem volt kedve vagy bátorsága, hogy saját nevével is felvállalja a propaganda-cikket: „Második éve volt már hadifogoly [az első világháborúban]. Leningrádban győzött a forradalom, amelynek híre 1917 november végére eljutott abba a távoli, szibériai városba is, ahol Sziklai akkor éppen martinászként dolgozott, egy kollektívában Szamuely Tiborral.
Ez időtől fogva részese a bolsevikok harcainak, politikai komiszár. Később egyetemen tanul, és történelmet tanít a Komintern egyetemén. A spanyol polgárháború kapitánya, majd szovjet tiszt [azt, hogy nyilvánvalóan NKVD-s, talán már mondani sem kell]. És így kerül 1944 végén Szegedre. Pártmunkás, összekötő Malinovszkij és Tolbuchin hadseregei, és az ideiglenes magyar kormány között, majd Budapesten a hadifoglyok hazatérésének kommunista párti felelőse.
Egyik szervezője az új magyar hadseregnek. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatójaként éli meg 1956-ot. […]”.
Villájukat a szokásos körülmények között szerzik meg, ebben a Képes 7 természetesen semmi kivetnivalót nem talált: „A család – már később –: a szülők, Kiss Lajos és felesége, vejük: Sziklai Sándor, az ő felesége és két gyermekük együtt éltek a budakeszi házban, amely még 1945-ben ürült meg, amikor a leghangosabb volksbundistákat, SS-be álltakat kitelepítették az országból.”
[Ürült meg. Ne feledjük: a svábok kitelepítésében kulcsszerepet játszott Sziklaiék 1956-os ellenfele, amúgy régi elvtársa, a szintén NKVD-s Nagy Imre. Cikkünk itt.]
Az özvegy szerint Sziklai Popperhez hasonlóan önként jelentkezett harcolni – talán erre vonatkozott, hogy ő lett, ő volt a pszichológus parancsnoka:
„Férjem és Édesapám a pártbizottságra siettek és felajánlották tapasztalataikat és szolgálatukat. Javasolták, hogy hívják össze az egykori partizánokat, a Tanácsköztársaság volt vöröskatonáit, a spanyolos harcosokat és a párthoz változatlanul hű kommunistákat.”
A legérdekesebb, hogy Sziklai, ez a kommunista hős a parancsnak ellenszegülve nem védte a Hadtörténeti Intézetet – ami a feladata lett volna –, hanem saját elzabrált villáját akarta megvédeni. Eközben halt meg, miután előbb rálőtt a forradalmárokra, majd agyonlőtte apósát és saját magát – ha hihetünk a legvalószínűbb verziónak. „Egy igazi hős, a kurva életbe, egy igazi hős” – énekelhetnénk az Európa Kiadó dalát gúnyosan.
És mit csinált Sziklai Sándorné?
„Jelentkeztem önkéntes civilként, fegyveres harcra Szolncev ezredes páncélos ezredénél. Édesanyám a két kislánnyal ekkor már a honvédség egyik szállójában volt, oda szállítottam nekik a katonakenyeret, teát, élelmet. Mindig nagyon nehezen engedtek vissza, hiszen tudták, hogy a városban még súlyos harcok folynak. Sokan kérdezték meg tőlem azóta, hogy miért vettem én is részt ezekben a harcokban.
Én csak azt tudtam és tudom válaszolni, hogy sok minden kötelezett engem arra: kommunista meggyőződésem és az is, hogy szégyelltem volna viselni a nevemet, ha tétlenül lapultam volna valahol.”
Otthagyja a két gyermekét, hogy a szovjetekkel menjen magyarokat gyilkolni. Igazi sztálinista tempó ez is. A cikkből még megtudhattuk, hogy később szegény nehéz hónapokat élt át: „Munkahelyem nem volt, mert a Pártfőiskolát, ahol tanítottam, az ellenforradalom likvidálta. Máshol sem kaptam állást, mert nekem »sok volt a rovásomon«: Lenin Intézetet végeztem, SZKP-szakos tanár voltam és ráadásul Sziklai Sándor özvegye.”
Igen, ő is a Lenin Intézetben végzett. Mint Berecz János, Pozsgay Imre, Konrád György és számtalan befutott, megfutatott ember.
De mit csinált Popper ezután?
Folytatjuk.
Meghalt az asszony, akit Botka emberei meghurcoltak és kidobtak a Cserepes sori szegénypiacról
Szombaton hajnalban váratlanul meghalt Gazsó Mária, akinek a minap vitték el úgymond végrehajtásban mindenét Botka emberei a Cserepes sori piacról. A szegedi asszonynak állítólag nem volt betegsége, pénteken este még többen is beszéltek vele, másnap reggel azonban már nem ébredt fel, álmában érte a halál. A Cserepes sori piac története, az önkormányzati urak harca a mindenes pavilonjaikból élő kisvállalkozókkal bejárta az országos sajtót. Gazsó Mária és családja kálváriájával többször foglalkoztunk mi is. A piacon évtizedek óta pavilont bérlő asszony azok közé tartozott, aki nem fogadta el a méltánytalan bérleti díjemelést. Éveken át tartó pereskedés után e hónap hatodikán karhatalmi erővel dobták ki őket, majd a minap a piac emberei le is foglalták az összes árukészletet és Gazsó Mária személyes holmijait, iratait is. Ugyan még feljelentést tett, de azt mondják, ezen a ponton adta fel. Még három napig élt. Ennyit ért öt négyzetméter. Közben az is kiderült, hogy a piac igazgatója december 11-i hatállyal lemondott és az egész létesítmény bezárására tett javaslatot január végétől. A piacon árusító harminc kereskedő éppen advent első hetében kapta a szívhez szóló „ajándékot”.
A szegedi szocialista önkényuralom újabb áldozatot követelt. A nyolcvanegy éves Gazsó Mária, több évtizeden át volt a Cserepes sori szegénypiac egyik árusa. A kereskedőkkel öt éve harcoltak Botka embereivel, azért, hogy ne veszítsék el egyetlen megélhetési lehetőségüket. Gazsó Mária, fia és menye voltak az utolsók, akik kitartottak. Ellenállásukat fenyegetések, szerződésfelmondás, bírósági eljárások, végrehajtási kísérletek nehezítették, aztán bevitték a végső döfést. November 6-án – immár bírósági felhatalmazással a végrehajtásra és kiürítésre – kidobták őket a piacról, majd november 24-én az ott maradt holmikat, árukészletet, sőt személyes holmijaikat is eltüntették, úgymond lefoglalták a piac biztonsági szolgálat emberei. Gazsó Mária, aki mindeddig kitartott, nemrég azonban megtört és november 27 én éjszaka örökre elaludt, hátrahagyva ezt a szívtelen és igazságtalan világot, ahol az utóbbi tíz évben csak azt láthatta, hogy rendre a gazdagok vesznek el mindent a szegényektől.
A Cserepes sori piac területe Szeged múlt századból itt felejtett, lepusztult része. A telephelyen régóta az enyészet az úr. De azoknak, akik évtizedek óta itt árultak, mégis a lepusztult piac, az a kis pavilon volt mindene. Évek óta beszélik, hogy a területnek vevője akadna, ez lehetett az oka a bérleti díj drasztikus emelésének, amit jól tudták, hogy a kereskedők nem fognak, nem tudnak kifizetni. 2016-ban, miután az üzemeltető Cserepes Sori Piac Kft. igazgatójának nevezték ki a fiatal MSZP-s pártkatonát, Rácz Attilát, azonnal az árusokat terhelő intézkedéseket tett. Az akkori tudósítások szerint, amelyek az országos sajtót is bejárták, Rácz Attila elbocsátotta a takarítókat, majd egy kivételével a biztonsági embereket, és fizetőssé tette a parkolást. Az egyébként áfamentes kereskedők bérleti díjára áfafizetési kötelezettséget írtak elő, majd egységesítették azokat. A helypénz mértéke is változott, a korábbi dobozonként ötezer-négyszáz forint nyolcezerre emelkedett, az úgynevezett kipakolási díj ötszáz helyett nyolcszáz forint lett, amit még méterenkénti díjjal is megfejeltek.
A Cserepes soriak a végletekig elmentek: hat napon át sztrájkoltak, aztán több ezer aláírást gyűjtöttek össze, amivel a polgármesteri hivatalhoz vonultak, hiába. Körülbelül hatvan árus már odébb állt. Azok, akik maradtak, Vácziék kivételével végül elfogadták az új szabályzatot és díjtáblázatot. A Váczi család történetét februárban mutattuk be helyszíni videó riportban, amikor éppen végrehajtással fenyegették őket, ha maguktól nem hagyják el az évtizedek óta bérelt pavilont.
Váczi Tibor édesanyja, Gazsó Mária harmincadik éve bérelte a kis pavilonjukat. Ők mindvégig tartották magukat az azóta is érvényben lévő szerződéshez. A bérleti díj emelését ugyanis nem fogadták el és új szerződést sem írtak alá, a korábbi szerint viszont rendszeresen fizették kötelezettségeiket, amit el is fogadtak tőlük. Abban a hiszemben voltak, hogy ez egyértelmű ráutaló magatartás a szerződés életben létére. Közben persze folytak a perek: három évre visszamenőleg követelik tőlük az elmaradt bérleti díj különbözetét a soha el nem ismert és a fizetett díjtétel között, ez összességében kamatokkal meghaladja a négymillió forintot.
A nagy többségében önkormányzati tulajdonú Cserepes Sori Piac Kft. által indított pert bérleti díj megfizetése tárgyában első fokon a Szegedi Járásbíróság, másodfokon a Szegedi Törvényszék tárgyalta, egész pontosan az utóbbi tárgyalás nélkül hozta meg a másodfokú döntését. Az ítélet jogerőre emelkedése után a végrehajtást, ezzel az üzlet kiürítését is jóváhagyták. Érdekes momentum és összeférhetetlenséget is felvethet, hogy Váczi Tibor, az alperes Gazsó Mária fia önkormányzati képviselőjelölt volt, a felperest képviselő ügyvéd, Pintér Ferenc pedig szocialista önkormányzati képviselő, a Szegedi Törvényszék korábbi elnöke, Czene Klára volt férje. Vácziék hiába próbáltak elfogultságot jelenteni, a végzésben jelezték, hogy ez annak végrehajtására nincs hatással.
Ellenállással és a sajtóvisszhanggal időt nyertek, de mint a mellékelt ábra mutatja, háborút nem. Azon a napon, amikor a PestiSrácok.hu stábja megjelent a szegedi Cserepes sori piacon, a Szegedi Járásbíróság felfüggesztette Váczi Tibor családja terhére kitűzött végrehajtást. Az ügy novemberre élesedett újra. A Cserepes Sori Piac Kft. érvényt szerzett a bíróságok által jóváhagyott kiürítésnek. Nemcsak, hogy kidobták őket a harminc éve bérelt pavilonból, ezen a héten kedden mindent ami ott maradt, árukészlet, személyes holmi, elkobozták, kvázi lefoglalták. Gazsó Mária rendőrségi feljelentést tett lopás, sikkasztás és hivatali visszaélés miatt és feljelentésében azt is kérte, hogy elfogultság okán az ügyet ne a Szegedi Rendőrkapitányság vizsgálja.
https://www.facebook.com/mindenkiszegedert/videos/376651536879654
Gazsó Mária nyolcvanegy éves korában, két nappal a történtek után meghalt. Rácz Attila, aki a Cserepes Sori Piac Kft. igazgatója, a Városkép és Piac Kft. igazgatóhelyettese is volt már eddig is, a közelmúltban a korábban hasonlóan etikus módon kisöpört, majd átépített Mars téri Piac Kft. igazgatója is lett, miután a járvány idején Botka László polgármester a veszélyhelyzeti felhatalmazást kihasználva személyesen kinevezte.
A Cserepes sori piacosokat és a Váczi családot is képviselő Szabó Bálint közösségi oldalán szombaton ezt írta:
Gazsó Mária fél évtizede küzdött a Cserepes Sori Piacon saját családjuk és több száz kereskedő társuk megélhetéséért, munkahelyük megtartásáért. Amikor már mindenki más feladta, ők akkor is kitartottak. Rácz Attila, a Cserepes Sori Piac 5 éve kinevezett igazgatója, Pintér Ferenc, az önkormányzat és a piac ügyvédje, valamint a jelenlegi városvezetés azonban nem engedett. Éveken át vegzálták őket. Pereket indítottak a végsőkig ellenálló Mária ellen, végrehajtókat és rendőröket küldtek a 81 éves asszonyra és családjára, mint valami bűnözőkre. De ez sem volt elég. A vírusjárvány kellős közepén, idén ősszel kilakoltatták őket a megmaradt 5(!) négyzetméteres piaci pavilonjukból, keddre virradóra pedig egyik napról a másikra előzetes értesítés nélkül elkobozták a megmaradt árusító dobozaikat, benne a család megélhetését jelentő összes árujukkal. Karácsony előtt egy hónappal szó szerint elvették mindenüket. Mária kedden még a rendőrségi feljelentést írta alá, szerdán meg a piacigazgató levelét volt kénytelen olvasni, melyben már a működési engedélyét is visszavonták volna. Tegnap a bevétel nélkül maradt menyének a munkaügyi papírjait segített otthonról intézni, hogy a pénz nélkül maradt családnak jusson valami az ünnepekre. Gazsó Mária ma reggel azonban nem ébredt fel, a családjáért a végsőkig küzdő Asszony az éjszaka tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szervezete feladta a harcot, örökre elaludt… Négy gyermeke karácsony előtt egy hónappal elveszítette a szeretett Édesanyát, öt unokája az imádott Nagymamát; férje az élete Társát, mi pedig egy hétköznapi Hőst. Nyugodjon békében, Mária…
Szabó Bálint a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, Mária halála után a Váczi család végképp összetört, minden reményét elveszítette és kilátástalan helyzetbe került. Mivel két gyermekkel bevétel nélkül maradtak, a Mindenki Szegedért Mozgalom gyűjtést szervez a megsegítésükre.
Kibújt a szeg a zsákból, lakatot akarnak tenni a piacra
Időközben pedig az a dokumentum is előkerült, amely bizonyítja, hogy valakiknek terveik lehetnek a Cserepes sori piaccal. Rácz Attila igazgató advent idején, járvány idején nyújtotta be a bezárásról szóló javaslatot a többségi tulajdonos önkormányzatnak. Ha a veszélyhelyzeti felhatalmazással Botka László egy személyben a javaslatot elfogadja, jóváhagyja, azzal a Cserepes sori piac halálos ítéletét mondja ki és több tíz szegedi család megélhetési lehetőségét veszi el. Szabó Bálint hétfőn reggel a helyszínről élő videóban jelentkezett a közösségi oldalán. Felszólította Botkát, hogy ne mondjon igent az embertelen lépésre, máskülönben az utcára fognak vonulni.
A Cserepes sori Piac Kft.-ben Szeged Város Önkormányzatának kilencvenegy százalékos abszolút többségi tulajdonrésze van. Rácz a bezárási javaslatot azzal indokolja, hogy a társaság veszteséges, a környéken nyílt szupermarketek és használt ruha kereskedések miatt nincs szükség a piacra, ő személy szerint december 11-el le is mondott ügyvezetői posztjáról. Javaslatában, mely a PestiSrácok.hu birtokába került, azt írja, az idén harminc, jövőre akár ötvenmillió forint is lehet a cég vesztesége, ezért arra tesz javaslatot, hogy a piac tevékenységét szüntessék meg, a harminc jelenleg élő bérleti szerződést pedig mondják fel harminc napos határidővel. Az előterjesztésről a tulajdonosok közgyűlés megtartása nélkül, online szavazhatnak.
Vezető kép: Mindenki Szegedért Mozgalom, Gazsó Mária kipucolt pavilonja a Cserepes sori piacon